Pozsony
A Slavice udolje temetőben Alexander Dubček sírhelyét mellszobor emeli ki a főbejárat közvetlen szomszédságában. Tőle alig húszméternyi távolságban nyugszik Theresa Nowak, a dédanyám és Eduárd Demszky a nagyapám fivére, akiknek a sorsát a Keleti Éden című könyvemben feldolgoztam.
Apám unokatestvérének, Gerti néninek a társaságában pozsonyi látogatásom legutóbb itt kezdődött, de most egyenesen a volt érseki palotához hajtunk, ahol díszes protokoll keretében Ďurkovsky polgármester fogad.
Amióta hivatalban vagyok ez az ötödik hivatalos látogatásom a szlovák fővárosban és ezek közül talán az volt a legemlékezetesebb, amikor 1991. március 15-én Kresanek polgármesterrel együtt megkoszorúztuk Petőfi Sándor szobrát és kérésére virágot helyeztünk el L’udovit Štúr szobra előtt is.
Ďurkovsky kereszténydemokrata és pártjának progresszív vonulatához tartozik, ezért nem lep meg amikor elmondja, hogy ő sokkal korrektebbnek és jobbnak látja a két állam közötti viszonyt, mint ahogy azt magyar és szlovák oldalon a szélsőséges csoportok beállítják.
Külön kiemeli, hogy az úgynevezett „magyar kérdés” politikai kártya, egy Slotáék által felplankolt és a szlovák belpolitikát mérgező feszültségforrás. Szerinte az az egyetlen védekezés, ha nem reagáljuk túl és a két nemzet viszonyában a pozitívumokat emeljük ki, és azokból merítve építkezünk.
Ezt a érvelést támasztja alá, hogy a két ország közötti gazdasági kapcsolatok bővülnek, a kereskedelmi kapcsolatok erősödnek, egyre több a közös gazdasági vállalkozás, a két ország a földgázvezeték összekapcsolását tervezi.
Barátok vagyunk, éppen ezért őszintén kell beszélnünk a problémáinkról is. Három ilyen ügyet említek. A szlovákiai magyar nyelvoktatás kapcsán felemlítem, hogy nehezményezzük a kéttannyelvű iskolákban a magyar nyelvű tanórák számának 7-ről 5-re való csökkentését, és azt is, hogy úgy tapasztaljuk: a magyar iskolák egyáltalán nem, vagy csak nehézségek árán jutunk uniós forrásokhoz (nyelvi labor stb.) Értetlenül állunk és nagyon aggódunk egyes szlovák kormánytagok magyarellenes kijelentései miatt. Azt szeretnénk, azt kívánjuk és várjuk el, hogy a szlovákiai magyarság félelemmentesen otthon érezhesse magát Szlovákiában.
Ďurkovsky elmondta, hogy a szlovák parlament épp előző nap szavazta le a Szlovák Nemzeti Párt azon javaslatát, amely korlátozta volna a nemzeti emlékhelyek fenntartásával kapcsolatos önkormányzati jogokat. Mindketten örömmel konstatáltuk, hogy a szlovák parlament nemrégiben ismét engedélyezte a földrajzi nevek anyanyelven történő használatát a kétnyelvű tankönyvekben. Különböző kulturális csereprogramokban is megállapodtunk. Fővárosunk a „My City Budapest” programot mutatja be Pozsonyban, a szlovák főváros pedig –Moszkva, Amszterdam, Prága után – ugyanebben a sorozatban „My City Pozsony” címmel mutatkozik be az A38-as hajón.
Este könyvbemutató az MKKI-ban.
A magyar média ezzel foglalkozott a legtöbbet. Egy magyarországi rendszámú gépkocsiból kiszállva egy ismeretlen előadta, az otthon már betiltott tojásdobáló showt. A rendezők kivezették, szlovák barátaink pedig értetlenül fogadták az incidenst, amely körülbelül 30 másodpercig tartott, de ahhoz elég volt, hogy megbotránkozást keltsen, és bennünket kissé elkedvetlenítsen. Van amihez egyszerűen nem lehet hozzászokni.
A Keleti éden című kötetet fotókon illusztráltuk és sokat segített, hogy a könyvről korábban megjelent egy alapos ismertetés a Vasárnap című pozsonyi hetilapban. Anikó a bemutatót követő Bartók, Kodály és Kálmán Imre szerzeményekből összeállított zenei program részeként csehül elénekelte Dvořak Russalka című operájának nagyáriáját. Többször visszatapsolták.
