Demszky Gábor főpolgármester holnapja

Blog

Kerékpáron

június 26, 13:47


Tegnap tartottuk a Közgyűlés utolsó nyár előtti ülését, ami egyben azt is jelenti, hogy még jobban felpörögnek a nyári út- és közműépítések, elindul a nyári dugószezon. Ilyenkor, ha tehetem, kerékpáron közlekedek, hiszen kevesebb az olyan protokolláris feladat is, ahová öltönyben kell érkeznem, az építkezésekre viszont leggyorsabban így jutok el. Különösen korán reggel szeretek a városban kerekezni. Ilyenkor kevesebb az autó, a gyorsulás érzékelhetővé teszi a levegőt, miközben az ember testközelből figyelheti az ébredező várost.

Zsidónegyed védelme – az ÓVÁS! kiállításának megnyitója a Városháza Dísztermében

június 09, 16:22

Közismert, hogy Pest régi zsidó negyede a Várnegyed és a Belváros mellett a főváros legrégibb és legértékesebb építészeti-kulturális együttese, mely Európa nagyvárosainak zsidó negyedei között is egyedülálló. A Belvároson kívül csak itt található meg összefüggően a XVIII. századi organikus utca- és telekszerkezet és a XIX. századi klasszicista Pest beépítése. A XIX. század közepétől ez lett az egyik legnagyobb európai zsidó közösség lakóhelye. Ma is itt találhatók a zsidó vallási és kulturális élet fontos intézményei: zsinagógák, kulturális és adminisztratív épületek.

Hírek

Szélesebb együttműködéssel Budapestért

október 20, 10:47

A múlt héten politikai értelemben felbomlott a fõvárost vezetõ szocialista-liberális koalíció, négy hét múlva a szakítás hivatalossá válik. Az MSZP döntése nagy feladatot ró ránk, hiszen míg korábban két párt megegyezésével születtek a döntések, Budapest mûködését most egy szélesebb együttmûködés alapjaira kell helyezni. Errõl beszéltem hétfõi sajtótájékoztatómon is, miután az elsõ ötpárti egyeztetés nem hozott érdemi eredményt.

Ma szórtuk a Dunába Halda Alíz hamvait

július 10, 16:59

Az ember magánéletének érzelmileg legtelítettebb, legintenzívebb szakaszát a szerelem, közösségi-társadalmi életének hasonlóan intenzív periódusát pedig – szerencsés esetben – a forradalom átélése jelenti. Halda Alíz sorsát az tette rendkívülivé és határozta meg, hogy magán- és társadalmi élete e két legnagyobb élményét egy-két rövid éven belül egyszerre és egymással elválaszthatatlanul összefonódva élte át.


Fotóblog

Egy kép a fotóblogból

A nap száma

57 százalékkal több új szerződést kötöttek a tavalyi évhez képest a budapesti székhelyű építőipari vállalkozások

Kérdezzen Demszky Gábortól